KÉPKERET: tematikus esküvői dekor – Csillu és Szabi

Már nagyon vágyakoztam egy igazi tematikus esküvői dekor után. Íme az év meglepetése: a KÉPKERET. Már sok-sok külföldi oldalon gyönyörködhettünk hasonló témakörben, de nagyon kevés magyar példa sorakozik előttünk. Végre elérkezett hozzánk is egy aranyos, bevállalós jegyespár jóvoltából.
Csilluról és Szabiról van szó, aki sok-sok meglepetést tartogatott számomra, mert a szerénységük mögött, egy nagyon is életvidám, laza karakter rejtőzködik. Már az első alkalommal említették választott dekor témakörüket, amelyhez megfelelő kiegészítőket, úgymond körítést kellett kitalálnunk. A főasztal hátterét függesztett antikolt képkeretek díszítették, míg a vendégasztalokra az asztalszámozáshoz használtunk kereteket. De képkeret fogta közre a szerelmes szavakat is, amelyeket az ifjú pár egymásról szedett sorokba, és képkeret díszítette a boldogságkaput is. Az esküvő különlegessége nemcsak az egyedi kívánságfa, henem az ültetési rend volt. Itt is képkereteket használtunk, amelyben pici kenderzsinóron csiptető őrizte az ültető kártyákat.
És mindez kiegészítve halvány rózsaszín, barack, krém virágokkal.
Annyi, de annyi újdonság született ezen a kollekción belül, hogy el is határoztam, pár részes sorozat keretében mutatom meg nektek.
Első ízben az asztali dekor és a főasztal hátteret láthatjátok, amelyhez színes pasztell szalagokat használtunk a drasztikus hatás lágyítására. Mivel ebben a teremben minden hófehér volt a fekete sötétítő függönyökön kívül, így a szemnek szinte felüdülés volt a szalagok látványa. Az asztalokra lágy színekből, krém, barack, rózsaszín virágok kerültek, amely tökéletesen kiegészítették a pezsgő székmasnikat. Antik képkeretben helyeztük el az asztalszámozást. Ezenfelül könyvek, pici csipketerítő, gyöngyös kis kiegészítők kerültek még az asztalra a teljesség érdekében.
Vendégajándékként a pár egyedi poháralátéteket készíttetett a vendégek beceneivel. Így azok ültetőkártyaként is funkcionáltak.
Hosszú hónapok munkája áll mögötte, de azt hiszem nagyon is megérte. Gyönyörű lett. 
Remélem ilyet képzeltetek el magatoknak: Csillu és Szabi! Ölelés és puszi mégegyszer! 
 
esküvői helyszín: Dürer Rendezvényház Budapest